Drága Kincseim!
Nem is tudom, hogy honnan is kezdjem el jelenlegi mondókámat. Már előre tudom, hogy sokszor fogom magam ismételni, és igazából nem fogok tudni nektek – most sem – újat mondani, de úgy érzem, hogy ismételnünk kell egy kicsikét.
Látom azt az őrületet az emberek fejében és azt az érzelmi káoszt a szívekben, mellyel élitek mindennapjaitokat a jelen helyzetben. Olyan, mintha elhagytátok volna a józan eszeteket, mintha elfelejtettetek volna gondolkodni! Természetesen, őszintén remélem, hogy akinek nem inge, az nem veszi magára most sem ezt a dolgot. Hol van a tudásotok? Mit ér a tudásotok, ha nem használjátok, nem élitek? És még egy halk kérdés: hol van a ti hitetek?
Fájdalmas látnom azt, hogy mit tesznek emberek magukkal és szeretteikkel az örökös rettegés, aggódás és félelem miatt. Beszéltünk már az aggódásról egypárszor. „Mindaz, amiért aggódsz, azért való imádkozás, hogy be is következzen az életed terében!” És ha most a szeretteidért aggódsz, akkor imádkozol azért, hogy mindaz bekövetkezzen az ő életében!
Nem akarok semmi riasztót mondani nektek, de ez még csak a kezdet! Kezdete annak, hogy ha nem lesztek tudatosak, mennyire lesztek manipulálhatóak. Ha nem tudjátok megőrizni a higgadtságotokat, akkor mennyire gyorsan be tud benneteket rántani a pánikoló tömeg a sűrű iszapba!
Régóta készítünk már fel benneteket arra, hogy engedjétek el az aggódást, hogy tisztázzátok félelmeiteket, nézzetek vele szembe, és a bennetek lévő hit által erősítsétek meg a jót, a remélhetőt, a fényt az életetekben. Ennek ellenére sokan csak a félelmet, rettegést, az aggódást, a bizonytalanságot erősítik meg, de csak azért, mert ebben hisznek jobban.
Pontosabban nem is hisznek ebben jobban, egyszerűen csak hagyják magukat, hogy az egójuk vegye át az irányítást a józan tudatosságuk felett.
Ha elfogadjátok, ha nem, egyszer úgyis itt kell hagynotok a földi létet. Dolgozni vagytok itt, tanulni vagytok itt. Egyszer meg kell pihenni a léleknek, egyszer lejár a kapott, tervezett idő! Tisztában vagytok azzal, hogy ha elhagyja valaki ezt a földi létet, annak több oka lehet:
- Eddig írta meg magának a lélek.
- Engedélyt kért a lélek a hamarabbi hazaköltözésre, mert azt érzi, hogy nem az ő akarata szerint alakulnak a dolgok, nem élhet úgy, ahogy maga a lélek szeretne…
- Az ego által keltett félelmek miatt olyan élethelyzetet vonz be az életébe, melynek megtapasztalása elkerülhetetlen lesz a teremtés törvénye miatt. Legyen az egy baleset vagy egy nagyobb betegségforma…
Kérdem én, ha ezt tudjátok, elfogadjátok, hiszitek… akkor miért kell pánikolni, aggódni, félni? Ha eddig írta meg az életét bárki, akkor legyünk hálásak, hogy hazatérhet égi otthonába. Ha maga a lélek kért feloldozást és hamarabbi hazaköltözést, akkor sem a félelem a jó megoldás, hanem az, hogy minél hamarabb gyökeresen változtasson az életmódján bárki, ha már itt szeretne még maradni. Ha meg a vonzás törvényéről beszélünk, akkor meg pont azért lenne fontos használni a tudatosságot, hogy csak olyan dolgot, élethelyzetet vonzzon be bárki, amit ténylegesen is szeretne megtapasztalni. Nem gondoljátok, hogy ez lenne a megfelelő reakció?
Szeretném még folytatni gondolataimat…
Gondoskodó szeretetem áldásával: Szűzanya 
„Merj bátran kérdezni! Kérj és kérdezz, hogy taníthassalak, vezethesselek. Bármi, ami foglalkoztat, ami által jobbá, szeretetteljesebbé és boldogabbá teheted életedet. Kérlek, kérdezz, hogy segíthesselek! Legyen ez a kérdés önmagaddal, élethelyzeteiddel, vagy változásaiddal kapcsolatos. Várok rád. Gondoskodó szeretetem áldásával: Szűzanya”
/Üzenetet átvette: Kati mama/
