Drága Kincseim!
Nem! Isten nem ítélkező! Isten szerető és gondoskodó, még akkor is, ha néha úgy érzi az ember, hogy nem az. Még akkor sem ítélkező és büntető, ha néha nem értjük, hogy mi miért történik. Értünk „haragszik”, és nem ellenünk! Mint egy következetes szülő, aki gondoskodásával próbálja óvni gyermekét önmagától. De hagyja is tapasztalni. Hány gyermek tanult volna meg járni, ha nem hagyja a szülő, hogy elessen. Meg kell tanulni elesni is, és meg kell tanulni felállni is, még akkor is, ha néha fáj. Hibáiból tanul az ember. A fájdalmai által tanul az ember, mindaddig, amíg nem lesz tudatosabb.
Egyedül csak az ego ítélkező. Lépten-nyomon bírál, és véleményt alkot /nem észrevételez és tudomásul vesz, hanem címkéz/. Nem lát bele az egész történésbe, nem látja át az egész ok-okozati összefüggést, hanem kiragad egy részletet, és afelett ítéletet mond. A téma lezárásához hoztam egy kis tanulságos tanmesét. Bizonyára ismeritek már, csak lehet, hogy a megfelelő időben nem jut az eszetekbe.
Élt egy idős szegény ember egy kis faluban. Volt egy szép fehér lova. Olyan szép volt az a ló, hogy még a király is megirigyelte, és nagy vagyont ajánlott érte. De az öreg nem adta el. Egy nap a ló megszökött. Az egész falu összejött, és az emberek azt mondták: ‒ Milyen buta vagy te, öregember, mit mondtunk neked? Add el azt a lovat. Mi tudtuk, hogy ez fog történni, jobb lett volna eladni. Micsoda szerencsétlenség!
Az öreg azt mondta: ‒ Lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy nem. Miért kell rögtön ítélkezni? Mondjátok azt, ami van. A ló nincs az istállóban. Ez tény. A többi csak vélemény. Hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség, nem tudom, mert nem tudom, hogy mi történik majd ezután.
Az emberek kinevették az öreget. Két hét elmúlt, és a ló visszatért. Nem lopták el, elkószált, és 12 vadlovat hozott magával. Megint összejött a falu, és az emberek azt mondták: ‒ Milyen igazad volt, öreg, mégis nagy szerencse volt, hogy a lovad eltűnt.
Az öreg azt mondta: ‒ Lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy nem. Miért kell rögtön ítélkezni? Mondjátok azt, ami van. A ló visszatért. Ez tény. Ha egyetlenegy szót olvastok el egy könyvben, hogyan tudnátok az egész könyvet megítélni?
Az emberek értetlenül hallgattak. Az öregnek volt egy fia. A fiú elkezdte betörni a vadlovakat. Egy hét múlva leesett a lóról, és eltörte a lábát. Megint összegyűltek az emberek, és véleményt mondtak: ‒ Micsoda szerencsétlenség! Kitörte a lábát a fiad, és most még neked sem tud segíteni.
Az öreg azt mondta: ‒ Lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy nem. Miért kell rögtön ítélkezni? Mondjátok azt, ami van. A fiam kitörte a lábát. Senki sem tudhatja, hogy ez egy szerencse vagy szerencsétlenség. Az emberek csodálkoztak az öreg kijelentésén. Nemsokára háború tört ki. A fiúkat besorozták katonának, az öreg fia pedig otthon maradt a törött lába miatt. Az emberek sírtak fiaikért, eljöttek az öreghez, és azt mondták: ‒ Milyen igazad volt öreg, mégis nagy szerencse, hogy a fiad kitörte a lábát. Így legalább megmarad az élete.
‒ Lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy nem. Nem hagyjátok abba az ítélkezést? Isten tudja csupán, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség.
Gondoskodó szeretetem áldásával: Szűzanya 
„Merj bátran kérdezni! Kérj és kérdezz, hogy taníthassalak, vezethesselek. Bármi, ami foglalkoztat, ami által jobbá, szeretetteljesebbé és boldogabbá teheted életedet. Kérlek, kérdezz, hogy segíthesselek! Legyen ez a kérdés önmagaddal, élethelyzeteiddel, vagy változásaiddal kapcsolatos. Várok rád. Gondoskodó szeretetem áldásával: Szűzanya”
/Üzenetet átvette: Kati mama/
