Drága Kincseim!
Üdvözöllek benneteket ezen a szép napon. Gondolom, hogy néhányan azért megjegyzitek, hogy persze, nem is olyan szép ez a nap… Hát igen, ezt mindenki maga ítéli meg.
A mai napon az ítélkezésről osztanám meg veletek a gondolataimat. Ehhez nagyon ért az ember! Persze véleménye mindenkinek lehet és van is dolgokról, de amikor már megítél, elítél valamit vagy valakit, az már teljesen más.
Mi is a különbség a vélemény és az ítélet között? Nos, amikor ítéltek, akkor már nem csak véleményt formáltok. Akkor már a ti saját mércétek szerint címkézitek fel, hogy az a valami szerintetek helyes, vagy nem. És itt a „szerintetek”-en van a hangsúly. Az ítélkezéskor a saját, sokszor korlátozott tudásotok alapján alkottok véleményt. Nem csak megállapítjátok, hogy ez van, hanem ítéltek, elítéltek.
Fontos lenne, ha ennél a területnél be tudnátok tartani a mértékletességet, és ha már elébetek került egy helyzet, melyben véleményt alkottok, akkor törekedjetek arra, hogy több, sokkal több információt szerezzetek be. Persze az sem árt, ha ezeket az információkat esetlegesen az érintett felektől szerzitek be, és nem hallomásból és feltételezésekből juttok hozzá.
A józan ítélőképességetek arra teremtődött, hogy saját életetekben meg tudjátok ítélni, hogy amit elébetek tár sorsotok, az most az adott pillanatban számotokra /a lelketek és nem az egótok számára/ jó vagy kevésbé jó. Kell-e, vagy nem. Belemenjetek, vagy nem.
De ezt a képességet is, mint oly sok másikat, ritkán használjátok a megfelelő időben, a megfelelő módon. A tudatosságotok hiánya miatt sok esetben foglalkoztok úgy valakivel, nyilvánítotok úgy véleményt róla, élethelyzeteiről, cselekedeteiről, hogy nem megértéssel fordultok felé. Nem arra törekedtek, hogy megértsétek, hogy most ő milyen, hogy miért reagál úgy le dolgokat, hanem rögtön jön az ego címkéje, és már el van ítélve úgy, hogy igazából ő meg sem lett hallgatva. Egóból egót elítélni balgaság! Nem gondoljátok?
Pedig tudjátok, hogy sok esetben mi az eredeti oka annak, ha valaki úgy viselkedik, beszél, cselekszik, hogy azt a környezete elitéli? Szeretethiány, energiahiány! De használhatnám azt a kifejezést is, amit ti jobban ismertek. Játszmák, emberi játszmák. Ilyen esetekben nem elítélni kellene a másikat, hanem feltölteni, megtölteni, körbeölelni szeretetenergiával. Próbáljátok csak ki egyszer /majd többször/, és lássatok csodát!
Említést kell tennem még arról is, amikor önmagatokat ítélitek el. Történik veletek valami, amit az adott helyzetben „rossznak” ítéltek, és már jön is az „olyan szerencsétlen vagyok” kijelentésetek, és ezáltal a teremtésetek, mert el is hiszitek. Ahelyett, hogy higgadtan, elővéve a tudatosságotokat, végiggondolnátok, hogy miért is történt ez veletek, mit is kell a helyzetből vagy a helyzet által megtapasztalnotok, megtanulnotok.
Az ego ítél, a lélek tanul, tapasztal és fejlődik. Csak rajtatok múlik, hogy a helyzetekre milyen szemüvegen keresztül néztek. Rajtatok múlik, hogy belementek-e az ego játszmájába. Bármikor kiléphettek /persze, csak ha tudatosak vagytok/ egy ilyen beszélgetésből vagy szituációból, amikor azt érzitek, hogy az egóval beszélgettek. Az egót nem tudjátok meggyőzni a saját igazatokról. Ha egy ego hisztizik, vagy előadja a mártír szerepét, vagy esetlegesen a hattyú halálát kívánja eljátszani, az csak arról szól, hogy energiára van szüksége, és mint már említettem nektek, ha az egónak energiára van szüksége, és nem kap, akkor onnan vesz el, ahonnan csak tud. És ha mástól tud, akkor mástól vesz el.
Aki benne van már az ego bűvkörében, még ha ideig-óráig is, annak sokkal nehezebb abból kijönni, mint annak, akit be akar vonni, mert az a személy eldöntheti, hogy egyáltalán belemegy-e ebbe a játékba. Persze, mindez csak akkor valósítható meg a másik személy részéről, ha ő tudatosabb egy fokkal. Szeretném még folytatni gondolataimat…
Gondoskodó szeretetem áldásával: Szűzanya 
