Drága Kincseim!
Közeleg a húsvét, és hosszú évek óta most teremtődött köröttetek egy olyan légkör, ami segít elmélyülni abban, hogy kinek mit is jelent ez az ünnep. Van, aki a tavaszt köszönti, van, aki a családlátogatók, van, aki az ajándékok elmaradásáért sajnálkozik. De ez a lecsendesedést, befelé fordulást hozó időszak alkalmat teremt arra, hogy mélyebben megnézzétek, hogy mire is hívja fel a figyelmet ez a megemlékezés!
Szent Fiam beteljesítette küldetését, melyet értünk, emberekért vállalt fel. „Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” /Izajás 53,5/. Az ő megváltó műve alkalmat és lehetőséget teremtett arra, hogy az emberi lelkek megtisztulhassanak súlyos karmikus terheiktől, mert annyi adósságot felhalmoztak már addig, hogy új szövetség megkötésére volt szükség Isten és ember között. Mennyei Atyánk addig is a szeretet istene volt, de ezzel a csodával megmutatta magát a világnak. Megmutatta, hogy mekkora benne a szeretet minden élő és létezővel szemben.
Megmutatta, hogy a szeretet és a szeretetből való cselekedet, a szeretet és a hit megélése fel tud emelni a sárból mindenkit, aki képes szeretni. És higgyétek el, hogy mindenki képes szeretni, mert mindenkiben van szeretet. Csak még sokan nem tudják, hogy hogyan kellene jól szeretni. Sem önmagukat, sem másokat. Erre tanított bennünket Jézus egész életében.
Sokan bánkódnak azon, hogy nem szereti őket mindenki… Ilyenkor jusson eszetekbe, hogy fiamnál tisztább és jobb ember nem élt a földön, és őt sem szerette mindenki, ha szerették volna, akkor nem így ért volna véget a történet.
Sokszor összetévesztitek a szeretetet, melyet másoktól vártok/elvártok, az emberek által adományozott dicsőséggel. Pedig Jézus mondta: „Én nem fogadok el dicsőséget emberektől, rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok. Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?” /János 5; 41–44/.
Érdemes átgondolni, hogy ti embertől vagy Istentől szeretnétek megkapni a dicsőséget. Kinek a mércéje szerint lesz majd megmérettetve a lelketek súlya, ha az idő eljön?
Jézus életével megmutatta, hogy hogyan tud felemelkedni a lelketek, megmutatta, hogy ez az út járható mindenki előtt, csak járni kellene rajta, és úgy kellene járni rajta, ahogyan ő ezt tanította. Szeretettel kellene járni rajta, szeretve és tisztelve minden élőt és létezőt, a léleknek élni, és nem az egónak, az önzőségnek, a birtoklásnak, az uralkodásnak. Nem a hat-ALOMNAK. Alázattal, tiszteletben tartva és elfogadva a spirituális törvényszerűségeket.
Sokan vágynak a jobb életminőségre, de éppen azt a változtatást, változást nem teszik meg, ami szükséges lenne. Nem kezdik el tisztítani magukat, nem változtatnak cselekedeteiken, gondolataikon. Sokan, ha jót tesznek, csak azért teszik, hogy nekik jobb legyen. Nem is figyelve másra. Báránybőrbe bújtatott önzőség! De mindezeket látja az én Atyám! Látja, hogy ki miért teszi azt, amit tesz. Félelemből, számításból, önzőségből vagy együttérzésből, önzetlenségből, szeretetből…
Teljen ez az ünnep a reménység hangulatában, az új, a jobb születésében. Abban, hogy a szeretet Istene megmutatta magát gyermekeinek, hogy megmutatta, igenis lehet a tanításai szerint élni! És csak így érdemes élni!
Gondoskodó szeretetem áldásával: Szűzanya 
