A szeretet maga a jelen. Maga az erő, az Élet. Időtlen.
A lélek, amikor megírja a sorsát e Földön (és bárhol másutt), nem időben teszi. Lehetőségeket jelöl meg magának, és ezeket igyekszik megvalósítani a világban. Ebben a világban. Ott már megtörtént és történik mindig, minden. Egyszerre.
Mert a szeretet csak a jelenben tud igazán létezni és jól működni. Az egó számára kell „csupán” valósággá tenni a lélek fogadalmát. Az egó időt határoz meg, a lélek keretet, vagy inkább lehetőséget tud adni annak, hogy mi hogyan történhet meg, és nagyjából betájolni azt, hogy itt, a Föld nevű bolygón mikor történhet meg az a valami. És mindig van valami, ami megtörténhet. És meg is történik. Most. És most is. Érted? Mert csak a most van. Az itt és most. Amikor az egó megérti a lélek és Isten akaratát, akkor érti meg, mi az Egy és mi az Egység. Akkor szemléli magát, az egót, amit választott magának, és mindenki más valóságát egy olyan igazságnak tudja látni, amit elfogad, mert ebben a síkban ez mind „csak” történik az egóban. Ő éli át, az egó. A lélek egysége és forradalma az, amikor az egó már „félreáll”, mert megszelídül. Megérti, hogy nincsenek sémák, nincsenek címkék. Nincsenek életek, egy van csak. Egy valóság. Életek az egók számára vannak. Minden egó számára az az ő igazsága, amit látni vél éppen vagy érezni. Hogy milyen finom ez a fagyi; hogy mennyire fáj a térde, amikor beütötte; milyen hangos az a villamos, amelyik éppen elment mellette… De az a villamos már elment. Már nem hangos. Már nincsen fájdalom, és nincsen fagyi.
Nem érted?
A szeretet egy állapot. Annak az érzésnek az állapota, amit nem tudsz értelmezni, csak érezni. Csak úgy vagy benne. Létezel benne, és legkönnyebben ezt a légzéseden keresztül tudod gyakorolni. Miért? Mert az mindig ott van veled. Hogy az egód megértse a szeretet állapotát, ahhoz meg kell élnie, hogy lélegzik! Hát lélegezz. Maradj csendben. Csendesedj le úgy, hogy leülsz egy padra, egy székre, valahová, ahonnan nyugalmat érzel. És kezdj el lélegezni. Az agyból kell a legtöbb felesleget kilélegezni, mert azt hiszi, ő felel mindenért, hogy neki kell vigyáznia mindenre, az egész rendszerre, ami vagy. Mert a legtöbb ember az agyában él, csak már fel sem tűnik neki, észre sem veszi.
De nem így van valójában. Vagy ha innen akarod látni, akkor csak részben. Az agy egy felvevő központ. Ingereket vesz fel és fordít le. Veszély, öröm, fájdalom, szomorúság, derű, izgalom, nevetés… Nevet ad mindennek, mert ezt tanulta meg. Az idő ahhoz kell inkább, hogy mindezt kilélegezni tudd és tanuld meg az üresség, a szeretet állapotához. Mert ez a kettő egy. Ha azt mondod és azzal takarózol, nincs erre vagy arra időd, akkor nem tudod, mi az idő. És nem is akarod megérteni, mert csak rohansz, kapkodsz, dolgozol, vagy éppen csak a főzés közben agyalsz. Ezért nincsen időd, mert agyalsz. Mindig.
Kilélegezni az idő korlátját olyan, mint amikor belefeledkezel valamibe. Egy jó könyv olvasásába, egy izgalmas filmbe, egy kutya simogatásába. Belefeledkezel, mert élvezed, szereted, amit éppen akkor csinálsz. Ha félsz meghalni, akkor szeress lélegezni is, mert ez maga az Élet! Szeresd ezt is, mert e nélkül sehol sem vagy, legalábbis akkor, ha az egóddal kell megértetni a létezés állapotát.
Ez nem jelenti azt, hogy mindegy, mi történik az egóddal, nagyon is számít! Általa érzed és értelmezed a fagyi ízét, a kutya selymes bundáját, a zenét vele hallod és általa tudod élvezni igazán, és táncolni is csak így tudsz rá!
Ez mind egy-egy jelen. A fagyi, a kutya, a zene, a tánc.
A tett nélküli jelen is egy szeretet-állapot. A semmit tevés. Vagyis pihensz. Olykor csak bambulsz. Ez is egy szeretet-állapot, amely közelebb visz és elvezet téged magadhoz, a valódi jelenbe.
Unalmas? Nem csodálom. Amit az egó nem ért, azt sokszor unalmasnak mond, és máris máshol van, egy gondolatban, ami számára egy örömforrásnak tűnik.
Ha mégis meg akarod érteni, átélni a jelen szeretetét, a szeretet állapotát magát, akkor csak lélegezz. Sokáig tarthat, mert az agyad is soká kapcsol ki. De hidd el, megéri!
Csak fújd ki a nehezet, a fájdalmasat, a hideget, a meleget, a haragos érzéseket, az „ő tehet róla és nem én” minden gondolatát. Aztán csak simán lélegezz. Lélegezz ki és be. Ha elkalandozik az agyad, nem baj, térj vissza a légzésedhez. És megint. És megint. Mindig, amikor eszedbe jut valami, csak lélegezz.
Megvan? Csak csináld, ne hagyd abba és ne add fel.
Megvan? Amikor meg, akkor mondd el, mit tapasztalsz.
A válaszodból pedig tudni fogom, hogy sikerült-e. És te is.
Azért, mert ha sikerült, már nem akarod megfogalmazni. Sem ezt, sem mást.
Lélegezz!
/ Gabica
